Már 6 napja itt lakom. Nem is tudom összefoglalni, hogy mi minden történt az elmúlt időben...nagyon izgalmas, de persze sok minden félelmetes. Úgy látom, hogy most már mindig csak egyvalaki van velem és ez az ő lakása. Amikor bejöttünk, én kinéztrem magamnak egy pont olyan ágyat, mint amilyen a tanyán volt, és azt rögtön be is vettem magamnak. Nem szóltak rám, így szerintem ez lesz a helyem a jövőben. Nem mondom, kényelmes, és a szoba is kellemes és főleg nagyon hűvös. A lakótársamat Ildikónak hívják. Jól elvagyunk, van egy másik szoba, ő leginkább ott tartózkodik és állandóan van nála valami zaj. Ez nekem egyáltalán nem tetszik, még nem tettem szóvá (elvégre még csak néhány napja vagyok itt), de azt hiszem előbb utóbb kénytelen vagyok. Mindig azt hiszem, hogy van itt valaki más is, és ettől nem vagyok boldog. Van két nagyon szép tálam, az egyikben mindig van víz, ami nagyon jó mert valami förtelmes meleg van. Alapvetően büszke vagyok a bundámra, de azt látom, hogy a lakótársamnak nincs, neki biztos nincs olyan melege, de ő meg magára vesz mindenféle rongyokat, persze ha engem kérdezne, én megmondanám, hogy ez hülyeség, de nem kérdez, magamtól meg nem adok tanácsokat. Minden nap kapok enni, az ennivaló nagyon finom és teljes nyugalomban tudom elfogyasztani. Ő a közelembe sem jön amikor eszek, így azt a saját tempómban lakmározhatom meg. Jó étvágyam van hálistennek:)

A pórázt már a tanyán megismertették velem, nekem is van egy saját most már, piros színű és jó hosszú. Bevallom, amikor az első nap ki kellett mennem az utcára (így hívják azt az aszfaltos utat amin járnak az emberek), akkor voltak bennem komoly aggodalmak. Őszintén szólva próbáltam én a higgadtságomat megőrizni, de rémisztő volt az egész. Nagyon sok ember jött szembe és főleg mögöttünk is, amit végképp utálok, minden zörgött, jöttek az autók (már ezt a szót is jól megtanultam), a motorok (na ezeket NAGYON utálom) és rájöttem, hogy az emberek szeretnek nagyon zajosak lenni. Az első séta után teljesen kimerültem, és bár lopva pisiltem egyet, egyáltalán nem esett jól.

Rájöttem, hogy én szeretek ebben a lakásban lenni. Nyitva van az ablak, de az általam amugy nagyon utált redőny viszont le van húzva. Így hallok mindent, az utca zaját is, amit állítólag meg kell szoknom, viszont engem nem lát senki és hűvös is van. Alapvetően engem itt senki nem zavar. Ildikó néha átjön és megdögönyöz. Ez a npok előrehaladtával egyre jobban esik. Néha már szégyenletes módon elengedem magam. Nem is értem...oldalt hanyattvágom magam és még a lábam is felemelem, miközben képes vagyok még nyüszögni is. Ő láthatóan nagyon szeret engem, ami érdekes, mert én egyáltalán nem vagyok kedves vele. Meg szokta puszilgatni a fejem és megmondom őszintén, ez egészen jó érzés. Közben folyamatosan beszél hozzám, szeretem a hangját s bár amikor első-második nap fölém hajolt, akkor még ijedtemben elrántottam a fejem, de ma már nem teszek ilyet. Tudom, hogy nem akar bántani, legalábbis eddig semmi erre utalót nem tett. Rengeteg új inger ér, ami miatt nagyon hamar elfáradok és utána képes vagyok órákig punnyadni a helyemen. Már gyanús, hogy ez amúgy az Ildikó helye lehet, mert néha átjön hozzám éjszaka és képes itt aludni mellettem egy-két órát. Sziívesen megmondanám neki, hogy szerintem ez nem jó ötlet, mert lelóg a lába, de valójában szeretem, ha ott van. Kezdenek a dolgok egyre érdekesebbek lenni.