Tegnap nagyon megsértődtem. Délben jól esett volna egy pisi, mivel délelőtt egyedül voltam (végre alhattam egy kiadósat), amikor hazajött az embertárs, egészen megörültem neki. Hozta a pórázt és volt is kedvem menni. Nem akarom neki ezt a burkolatot szóvá tenni, de felháborító, ahogy kicsúszkálnak alólam a lábaim. Jó..ha lassabban mozognék, talán nem így lenne, de nekem sietnem kellett. Megcsúsztam és a lábaim 4 irányba mentek szét. Amikor meghallottam a nevetést, akkor nagyon zabos lettem.  És akkor éreztem, hogy mindennek van határa. Visszamentem a helyemre és utána könyöröghetett, cibálhatott én már tudtam, hogy nem fogok kimenni vele sétálni. Majd megtanulja, hogy tartson engem tiszteletben!

Éjszaka egészen érdekes dolog történt. Azt éreztem, hogy nem biztos, hogy ezen az ágyon kell nekem aludni. Valami melegség félét éreztem, amikor láttam, hogy a gazdi szőnyeget rakott le egészen a kijáratig, azon egyáltalán nem csúszkálok. Megmondom őszintén jólesett. Éjjel kijöttem és a szőnyegen aludtam. Igy jobban hallottam, ahogy ő alszik. A szobájába még nem mentem be, mert azért mindennek van határa, de valahogy jobb volt kicsit közelebb lenni hozzá.

Reggel valami hihetetlen álmos fejjel jött és kérdezte, hogy megyünk-e. Közölte, hogy félhat van, ami nekem semmit nem jelent, de azt mondta, hogy nagyon kevesen vannak az utcán és bámészkodhatok, ha akarok. Aztán felöltözött és mentünk. Megmondom őszintén, ezt a lépcsőházi csapóajtót utálom. Még nem régóta lakom itt, de amint lehet, szóvá fogom ezt tenni.

Kimentünk és tényleg...hűvös volt..alig volt kinnt valaki, sőt, a futtatón csak egy nagyon öreg bácsi egy nagyon öreg Totó kutyával, aki biztos, hogy az Óz a nagy varázslóból való volt, mert úgy is nézett ki. A bácsi hamar elment, így csak ketten maradtunk és rohangálhattam kicsit...nagyon nagyon jól esett. Lakmároztam egy kis füvet, aztán hazajöttünk. Megint megmondta, hogy extrémen okos vagyok, ami nekem nem újdonság, de azért ő meglepődött, mert már a harmadik nap megismertem a házat, ahol lakunk. Ezen teljesen el volt alélva, amit nem értek, hát nem vagyok hülye..látom melyik kapu a miénk. Azt már látom, hogy nyerő pozícióban vagyok. Bármit teszek, el vannak tőlem ájulva. Kezdem egészen jól érezni magam. Ugye ez már így is marad?

Nagyon vegyes érzelmeim vannak a kutyafuttatóval kapcsolatban. Az első alkalommal nagyon korán reggel voltunk ott, senki nem volt csak mi és engem elengedtek. Annyira jól esett a futkozás  a póráz nélkül, teljesen felszabadultam. Aztán már többször is voltunk ott, mostanában naponta minimum kétszer. Találkoztam itt már mindenféle ebekkel meg a mindenféle emberbarátaikkal. Megmondom őszintén, hogy némelyiket erős fenntartással kezelem, s ez mind a kutyákra, mind a gazdáikra értendő. Vannak kifejezetten butácska példányok, amúgy lehet, hogy ez csak azért tűnik fel nekem, mert én viszont kifejezetten okos vagyok. Ezt eddig is sejtettem, de az én embertársam naponta nagyon sokszor elmondja. Amióta a többi ebbel találkoztam, már értem mire gondolhat:)

Tegnap nagyon kellemetlenül éreztem magam. Volt ott egy hatalmas német juhász, akire a gazdája azt mondta, hogy kislány. Nekem inkább a marcona amazon jutott eszembe róla. Mira a neve és elhatározta, hogy szét fog tépni. Iszonyú hangosan ordított és nekem akart jönni. Nagyon megrémültem a méretei miatt, de aztán az embertársam megvédett, Mirát pedig kikötötte a gazdája. Azt mondta, hogy emlékeztetem egy gyermekkori zaklatójára és ezért zabos ha rám néz, de azért ezt nem pontosan értem, ezen az alapon én szét akarhatnék tépni minden embert, mert azok is emlékeztetnek engem erre arra. Miután Mira harmadik kisérletet is tett, hogy meggyőződjön róla, mégsem én vagyok aki bántottam, már éreztem, hogy zabos vagyok. Felhúztam az ínyem és odakaptam neki. Utána sokkal nagyobb tisztelettel viseltetett irántam. Már látom, hogy határozottnak kell lennem.

Az a helyzet, hogy van egy mondat, amit az Ildikó minden nap elmond. Nem pontosan értem mire gondol, de azért megjegyeztem : kisasszony, te egy külön pszichológiai meg szociológiai esettanulmány vagy. Az tény, hogy kezdem megszokni a zajokat és néha már egészen el is tudok vonatkoztatni tőlük. Ilyenkor pedig magamról elfeledkezve képes vagyok bámészkodni egy kereszteződésnél, hallgatózni, szimatolgatni...megnézni a házakat az autókat...ő engedni szokta, hogy percekig ácsorogjak, amit ha csend van és nyugalom, nagyon szívesen meg is teszek.

Sértőnek találom, hogy gyávának titulál. Nem vagyok gyáva. Magamat extrémen óvatosnak nevezném inkább. Jó..nagyon extrémen. De nem vagyok gyáva, ezt kikérem magamnak. Vagy csak egy egészen kicsit...na.Najó, néha kicsit jobban:) Mindenkinek lehet valami hibája!



Már 6 napja itt lakom. Nem is tudom összefoglalni, hogy mi minden történt az elmúlt időben...nagyon izgalmas, de persze sok minden félelmetes. Úgy látom, hogy most már mindig csak egyvalaki van velem és ez az ő lakása. Amikor bejöttünk, én kinéztrem magamnak egy pont olyan ágyat, mint amilyen a tanyán volt, és azt rögtön be is vettem magamnak. Nem szóltak rám, így szerintem ez lesz a helyem a jövőben. Nem mondom, kényelmes, és a szoba is kellemes és főleg nagyon hűvös. A lakótársamat Ildikónak hívják. Jól elvagyunk, van egy másik szoba, ő leginkább ott tartózkodik és állandóan van nála valami zaj. Ez nekem egyáltalán nem tetszik, még nem tettem szóvá (elvégre még csak néhány napja vagyok itt), de azt hiszem előbb utóbb kénytelen vagyok. Mindig azt hiszem, hogy van itt valaki más is, és ettől nem vagyok boldog. Van két nagyon szép tálam, az egyikben mindig van víz, ami nagyon jó mert valami förtelmes meleg van. Alapvetően büszke vagyok a bundámra, de azt látom, hogy a lakótársamnak nincs, neki biztos nincs olyan melege, de ő meg magára vesz mindenféle rongyokat, persze ha engem kérdezne, én megmondanám, hogy ez hülyeség, de nem kérdez, magamtól meg nem adok tanácsokat. Minden nap kapok enni, az ennivaló nagyon finom és teljes nyugalomban tudom elfogyasztani. Ő a közelembe sem jön amikor eszek, így azt a saját tempómban lakmározhatom meg. Jó étvágyam van hálistennek:)

A pórázt már a tanyán megismertették velem, nekem is van egy saját most már, piros színű és jó hosszú. Bevallom, amikor az első nap ki kellett mennem az utcára (így hívják azt az aszfaltos utat amin járnak az emberek), akkor voltak bennem komoly aggodalmak. Őszintén szólva próbáltam én a higgadtságomat megőrizni, de rémisztő volt az egész. Nagyon sok ember jött szembe és főleg mögöttünk is, amit végképp utálok, minden zörgött, jöttek az autók (már ezt a szót is jól megtanultam), a motorok (na ezeket NAGYON utálom) és rájöttem, hogy az emberek szeretnek nagyon zajosak lenni. Az első séta után teljesen kimerültem, és bár lopva pisiltem egyet, egyáltalán nem esett jól.

Rájöttem, hogy én szeretek ebben a lakásban lenni. Nyitva van az ablak, de az általam amugy nagyon utált redőny viszont le van húzva. Így hallok mindent, az utca zaját is, amit állítólag meg kell szoknom, viszont engem nem lát senki és hűvös is van. Alapvetően engem itt senki nem zavar. Ildikó néha átjön és megdögönyöz. Ez a npok előrehaladtával egyre jobban esik. Néha már szégyenletes módon elengedem magam. Nem is értem...oldalt hanyattvágom magam és még a lábam is felemelem, miközben képes vagyok még nyüszögni is. Ő láthatóan nagyon szeret engem, ami érdekes, mert én egyáltalán nem vagyok kedves vele. Meg szokta puszilgatni a fejem és megmondom őszintén, ez egészen jó érzés. Közben folyamatosan beszél hozzám, szeretem a hangját s bár amikor első-második nap fölém hajolt, akkor még ijedtemben elrántottam a fejem, de ma már nem teszek ilyet. Tudom, hogy nem akar bántani, legalábbis eddig semmi erre utalót nem tett. Rengeteg új inger ér, ami miatt nagyon hamar elfáradok és utána képes vagyok órákig punnyadni a helyemen. Már gyanús, hogy ez amúgy az Ildikó helye lehet, mert néha átjön hozzám éjszaka és képes itt aludni mellettem egy-két órát. Sziívesen megmondanám neki, hogy szerintem ez nem jó ötlet, mert lelóg a lába, de valójában szeretem, ha ott van. Kezdenek a dolgok egyre érdekesebbek lenni.

Nos egy néhány hete furcsa dolog történt. Már egészen megszoktam a kétlábúakat, akik gondoskodtak rólam, nagy kedvencem az volt, akit Anikónak hívtak a többiek. Megmondom őszintén, hogy egészen megszerettem, bár ezeket a dolgokat azért én módjával kommunikálom. Egyszer eljött hozzám valaki, aki mindenáron szeretett volna megsimogatni és láthatóan nagyon érdekeltem. Engem ő egyáltalán nem érdekelt, de ez nem zavarta. Ahogy teltek a hetek, többször is eljött, már emlékeztem rá, hogy láttam, de nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget. Akkor még nem tudtam, hogy ez a tény az életemet gyökeresen megváltoztatja. Aztán egyszercsak az idegen eltünt. Nekem ez nem sokat jelentett, őszintén szólva még egy kósza gondolatom sem volt vele kapcsolatban, ráadásul a tanyán zajlott az élet. Már néha egészen önfeledten szaladgáltam a futtatón a többiekkel, kezdett egy egész fura érzés a hatalmába keríteni. Néha amikor szaladgáltam és fújta a szél a bundámat, azt éreztem, hogy jó a kedvem. Erre eddigi életemben nem sok példa volt, igyekeztem is megjegyezni ezt az érzést. Aztán az idegen egy szombati napon megint eljött. Ketten voltak, én teljesen gyanútlan voltam. Megint izélgetett, aztán kimentünk sétálni, Anikó is jött. Némi huzakodás után beültettek egy autóóba (már ezt a szót is ismerem, pillanatnyilag vegyesek az érzelmeim a dologgal kapcsolatban), majd egy rövid utazás után, aminek a végén már nagyon ideges voltam, bementünk egy házba. A házon belül több lakás volt, de az ajtóhoz legközelebbibe be is mentünk.

És innentől kezdve valami nagyon furcsa dolog vette kezdetét.....

Sziasztok! Azt hiszem illő lenne, ha röviden bemutatkoznék. Zenta vagyok, 2,5 éves golden retriever leányzó. Az eddigi életem korántsem telt vidáman. Egy szaporítótelepen éltem egészen januárig, ahol az életem meglehetősen sanyarú körülmények között telt. Erről szerintem most még nem akarok többet mondani főleg azért, mert mostanában annyi érdekes történik, hogy ezek a dolgok sokkal jobban lekötnek annál, semhogy szomorkodjak a múltamon. Aztán januárban nagyon nagyon jó emberek (korábban azt hittem, hogy a Homo sapiens direkt gonoszságra lett kitenyésztve) elhoztak és megmentettek, amit én nagyon sokáig nem is tudtam felfogni. Az új helyemen sok kutya volt, de mindegyik másmlyen és ez eléggé meglepett engem, azt hittem ez az én királyi külsőm az egyetlen, ami kutyának lehet. Hát nem...megnyugodtam, hogy én vagyok a legszebb és ezek a mindenféle más méretű, formájú és színű ugató izék a nyomomba se érhetnek.
Azon a tanyán ahol laktam, királyiak voltak a körülmények. Egyrészt volt egy saját ágyam, ahonnan mindent jól láthattam. Másrészt minden nap kaptam enni, inni, mehettem sétálni és futkorászni (ezt azért csak módjával vagyok hajlandó), de ami a legérdekesebb és legfontosabb: kezdtem megszokni, hogy az EMBER, aki korban, formában és nemben különböző volt, az szert engem. Simogattak, beszéltek hozzám és a hangjuk olyan megnyugtató volt, hogy néha már egészen jól éreztem magam. Egyébként meglehetősen tartózkodó természet vagyok. A gazdám erre mást mond, de erre majd később kitérünk. Egyébként SÉRTŐ a feltételezés amit gondol rólam.

Ennyit röviden bemutatkozásképpen. És mutatok magamról egy fotót. Ezen szerintem bárki láthatja, hogy mennyire szép vagyok:)